Cookie Consent by Free Privacy Policy Generator website

A Samu Géza Múzeum Pécsváradon az Iskola u. 2. szám alatt található. A Munkácsy-díjas szobrászművész a 20. századi magyar szobrászat egyik legjelentősebb alkotója.

Kétfelé növő fa (forrás: samugeza.com)

1947-ben született, pályafutása pedig az 1970-es évek elején indult. Főként fával, de amellett vassal, kővel és csonttal is dolgozott; munkáihoz ráadásul egyéb anyagokat és eszközöket, például növényi magvakat és madártollat is felhasznált. Alkotásaiban a népi tárgykultúra pusztulófélben lévő kellékeit, a paraszti lét mindennapi használati eszközeit, tárgyait idézte meg, fogalmazta újra.  Bálványaiba, bábfigurákra emlékeztető műveibe népmesei, balladai elemeket épített. Kritikusai szerint a szobraiból elementáris erő sugárzik, hangvétele pedig egyéni, mással nem rokonítható.

Samu Gézát a Pécsváradon alkotó szobrászművészhez, Kígyós Sándorhoz fűződő barátsága kötötte a Zengő lábánál fekvő kisvároshoz. Mikor – mindössze 42 évesen – elhunyt, hagyatékát, szobrainak nagy részét a felesége adományozta Pécsváradnak, ahol azok állandó kiállításként a régi iskola szépen felújított épületében kaptak helyet.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Halálának 25. évfordulóján a Pesti Vigadóban nyílt emlékkiállítás, melyre a Pécsváradon őrzött munkák is felkerültek, gyönyörűen felújított, restaurált állapotban. A Magyar Művészeti Akadémia kisfilmje, melyet az emlékkiállítás alkalmából készített, videótárunkban megtekinthető! Azóta a kiállítás anyaga újra Pécsváradon, a szokott helyén látogatható.

Samu Géza Múzeum a facebookon

Elérhetőségek (bejelentkezni a várban személyesen, vagy telefonon kell!):
Cím: 7720 Pécsvárad, Iskola utca 2.
Telefon: +36 72 671 235
Mobil: +36 30 387 8435
Email: info@pecsvaradivar.hu