Cookie Consent by Free Privacy Policy Generator website

A község Baranya megye keleti részében helyezkedik el. Földrajzi értelemben része a Baranyai-dombságnak, ezen belül annak a területnek, amit összefoglaló néven Geresdi-tönknek nevezünk. Népesség szempontjából szervesen hozzá tartozik azokhoz a településekhez, amelyek Mohács és Pécsvárad között fekszenek, amelyekben a 18. században német nyelvű lakosság érkezett, akik nyelvüket, nemzetiségi hagyományaikat a mai napig megőrizték és ápolják is azokat.

Geresdlak két településből és egy településrészből alakult ki, mégpedig Geresdből, Püspöklakból és Kisgeresdből.

A község gyönyörű természeti környezetben, igazi dombvidéki területen fekszik, körülötte fennsíkszerű dombhátak, lankák, völgyek, ligetes részek vannak. Maga a település völgyben épült fel, amely egyik jellegzetessége a magyarországi, baranyai falvak kialakulásának.

A lakóházak száma Geresdlakon 400. A község igen korán, már az 1960-as években megkapta az egészséges, vezetékes vízhálózatot, amit azóta az igényeknek megfelelően, az új falurészek kialakulásával bővítettek. A vezetékes ivóvízzel ellátott lakások aránya jelenleg 90 %.

A község infrastrukturális ellátottsága az 1980-as évek végén a vezetékes gáz kiépítésével bővült. A vezetéke gázzal ellátott lakások aránya jelenleg 75 %. A cross-bar rendszert 1990 után kötötték be, a telefonnal rendelkező lakások aránya igen magas baranyai viszonylatban, összesen 75 %. Így a település, illetve annak lakóinak gyors elérhetősége optimálisan biztosított. A helyi kábeltelevíziós hálózatot megteremtették, így lehetővé vált a múholdas csatornák jó minőségű vétele.

A burkolt utak kiépítettsége Geresdlak belterületén teljes, ilyen fokot ért el a járdák aránya is. Az utak jó, vagy kiváló minőségűek.

A település oktatási és kulturális szempontból körzeti feladatokat lát el. Ugyanez a helyzet egészségügyi vonatkozásban is.

A Német Klub őrzi a német népi hagyományok mellett a népcsoport régi tárgyait is. Az étteremben ízletes népi ételeket, a pincéknél testes, zamatos borokat kínálnak.

bővebben a településről: geresdlak.hu

Geresdlak

Részletek