Cookie Consent by Free Privacy Policy Generator website

Pécsváradi iskolások sikere az Komplex Ének-zenei műveltségi versenyen

 

A zenei műveltség, a zenei kultúra hagyományainak őrzésére 6. alkalommal hirdették meg az Országos Komplex Ének-zenei műveltségi versenyt, amely Dél-Dunántúli régiójának döntője március 10-én a művelődési központban volt.

A megmérettetésre eredetileg kilenc csapat kapott meghívást, köztük a Kodolányi János Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola két gárdája is. A versenyen az elméleti felkészülés mellett kiváló ének- és rajztudásra is szükség volt. A többórás tudáspróba során kiválóan szerepelt a Boris Bálint Bánk, Lajos Bettina és Resch Róbert összetételű „Szent István” csapat és ezzel első helyezést ért el, míg a „Zengő” csapat tagjai Krebsz Nikolett, Knézits Kinga, Bencze Réka  harmadikak lettek. Mindkét pécsváradi csapat felkészítő tanára Boris Sándorné volt.

Szonn Ibolya Mária, a verseny főszervezője elmondta, hogy verseny színvonala alapján az országos döntő 16 csapata közé a dél-dunántúli válogatóról négy jutott tovább, ami egyben azt is jelenti, hogy mindkettő pécsváradi team utazhat. Az iszkaszentgyörgyi döntőn találkozhatnak Miklósa Erika operaénekessel is, a verseny fővédnökével illetve a vizuális munkákat értékelő Filep Sándor festőművésszel.

 

Bognár Gyöngyvér

 

 

Gratulálunk a kiváló teljesítményhez, további sikeres felkészülést és eredményes versenyzést kívánunk!