Cookie Consent by Free Privacy Policy Generator website

Sárközi népviselet a Zengőalján címmel új kiállítás nyílt a Pécsváradi Emlékházban

Sárközi népviselet a Zengőalján címmel új kiállítás nyílt a Pécsváradon. A Kárpáti Érték Közösség Alapítvány által létrehozott és működtetett Emlékházban így a felvidéki és a német emlékszobák után már egy sárközi szoba is várja a látogatókat, ahol használati tárgyakon, viseleteken keresztül ismerkedhetünk múltunkkal.

Az ünnepélyes megnyitón először a házigazda alapítvány nevében Kárpáti Árpád, majd Zádori János polgármester köszöntötte a vendégeket. Magát a kiállítást Burján István főmuzeológus, a pécsi Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztályának vezetője nyitotta meg. Rövid előadásában kitért a Sárköz falvainak gyönyörű, díszes, ám mégsem hivalkodó viseletére, illetve az alkalmakra amikor ezek a ruhák előkerülhettek az őket őrző, szintén értékes emléktárgynak számító festett ládákból. A délutánt a Pécsváradi Nyugdíjas Egyesület Hagyományőrző Tánccsoportjának műsora is színesítette, a Zengő Várad rezesbanda kíséretében.

A kiállítás a leányvásári hétvégén 9-18 óra között látogatható, a későbbiekben pedig a szokott rend szerint, előzetes bejelentkezéssel. (Pécsváradi Emlékház, Dózsa György utca 4.)


Új kiállító tér az Emlékházban

Részletek