Cookie Consent by Free Privacy Policy Generator website

Dr. Bíró Ferenc a Baranya Megyei Önkormányzat elnöki különdíjában részesült

Az alábbiakban az ünnepségen elhangzott laudációt olvashatják.

 

Dr. Bíró Ferenc fiatalon elköteleződött a közösség ügyeinek intézése mellett. 1980-tól helyi majd megyei tanácstag. 1989-ben 8 társával Pécs után Baranya megyében elsőként Pécsváradon megalakították az MDF helyi , majd az MDF megyei szervezetét.  1990-1994 között a párt színeiben országgyűlési képviselő.

Pécsvárad alpolgármestere  2006-2008-ig. 2008 és 2014 között 6 és fél évig Pécsvárad polgármestere. Ez idő alatt mintegy 1,8 Mrd forint pályázati forrást nyert el a település. Felelős gazdálkodás, takarékos költségvetés mellett számos fejlesztés valósult meg a vezetésével.

Ezek közül kiemelkedik a teljesen felújított óvoda és iskola, a vár turisztikai fejlesztése, új zeneiskola építése,  templomok rekonstrukciója , az Idősek Gondozási Központjának bővítése, több energiahatékonysági beruházás, közterek felújítása.

Dr. Bíró Ferencnek egész pályáján sikerült egyensúlyban tartani közéleti–politikai és szakmai munkáját.

2000 óta tagja a Nemzeti Egészségügyi Tanácsnak, 2001 óta oktat a PTE Orvostudományi Kar Családorvostani tanszékén, 2003-2012 között a Mentők és Betegszállítók Egyesületének elnöke volt. 2006-ban a Baranya megyei Orvosi Kamara Háziorvosi szekciójának elnökévé választották.

Orvosi és közéleti  munkáját összekapcsolva a pécsváradi egészségügyet sikerült kiemelt modellé alakítani, az elsők között alakult ún. Egészségügyi Központ, amely a  PTE Családorvostani tanszékének gyakorló és vizsgáztató helye lett, és országosan ismertté vált. Megírta a település Praxis közösség pályázatának szakmai tervét, és az elnyert pályázat szakmai vezetője. A programban a pécsváradi és geresdlaki háziorvosi körzetekben szűrésekre alapozott egészségfejlesztés valósul meg.

Dr. Bíró Ferenc választott politikai tisztségeitől függetlenül aktív civil közéleti szereplő. Egyik vezetője volt a Zengőre tervezett lokátor elleni sikeres küzdelemnek.  A Pécsváradi Várbaráti Kör alapító tagja, 2016 óta elnöke. Számos történelmi, kulturális program megvalósítása mellett személyesen közreműködött a Pécsváradi Leányvásár anyagának összeállításában, Baranya Megyei Értéktárba való felterjesztésében.

Dr. Bíró Ferenc orvost, volt országgyűlési képviselőt, Pécsvárad volt polgármesterét több évtizedes kiemelkedő közéleti és szakpolitikai munkájáért a Baranya Megyei Önkormányzat Elnöke elnöki különdíjban részesíti.

Az elismeréshez gratulálunk!

fotók: Marsalkó Péter


Dr. Bíró Ferenc a Baranya Megyei Önkormányzat elnöki különdíjában részesült

Részletek