Ma, amikor Francia honban templomokat rombolnak le, Németországban pedig a mecseteket építik, a magyarok bíznak Istenükben, és magukban. Nem adjuk fel a keresztény hitünket. Amíg ők rombolnak mi építünk. Ez a mi üzenetünk a világnak, és ez az üzenetünk minden magyarnak, bárhol is él a földön.
Magyarország Himnusza után ezekkel a szavakkal kezdtük rendhagyó műsorunkat június 4-én. Végre eljött az, amire már nagyon sokan vártunk, felavathattuk városunk Trianon-emlékművét.
Hosszú hónapok rengeteg munkája előzte meg ezt a napot: Pécsváradon régóta „szó volt arról”, elöljáróink és sok pécsváradi évek óta szerette volna, hogy mi is állítsunk emléket az 1920. június 4-én (illetve azt megelőzően) történteknek.
2017-ben megalakult a helyi Trianon-emlékbizottság, melynek elnökeként tagjainkkal, és külső segítőinkkel rögtön belevetettük magunkat a munkába, melyben részt vett, és azóta is részt vesz Zádori János polgármester, képviselőtestületünk összes tagja, Friesz Péter tanár úr és Bayerné Sipos Mónika.
Abban a kezdetektől egyetértettünk, hogy első feladatunk egy emlékmű megálmodása, majd megvalósítása kell, hogy legyen. Rengeteg, több órán át tartó ötletelés, egyeztetés után Fűri Ferenc állt elő azzal a gondolattal, hogy gondoljuk tovább a Bencsik István szobrászművész által készített, városunknak adományozott Turul-szobrunkat. Teljes egyetértésben felhatalmaztuk arra, hogy felkeresse művész úr hozzátartozóit, akik hozzájárultak ahhoz, hogy Trianon-emlékműként elfoglalhassa méltó helyét az alkotás.
Az események ezután felgyorsultak, hiszen Bareith József kőfaragó elkezdte felújítani, illetve felirattal díszíteni a szobrot, nekünk „már csak” a helyét kellett megtalálni, illetve az avató műsort kitalálni, menetrendjét megalkotni.
Úgy döntöttünk, szakítunk a hagyományokkal, és nem egy szokványos avatót, illetve megemlékezést rendezünk, és a köszöntő beszéd, illetve az általános iskolások műsora mellett, illetve annak megkoronázásaként az összes elszakított területről hívunk vendégeket.
Így jutottunk el Erdélyben Ambrus Laci bácsihoz, Délvidéken Simon Lajoshoz és Hoffer Józsefnéhez, Felvidéken Duba Gizikéhez, és Kárpátalján Dupka Györgyhöz.
Úgy gondolom, nagyon jó döntés volt, hogy ezt a rendhagyó elemet belevettük, hiszen (bár emiatt másfél órásra duzzadt a műsoridő) igazán színvonalas, megindító, és a megszemélyesítés miatt különleges délutánban lehetett részünk. Mindannyian személyes élményeket, illetve mesélések alapján megtapasztalt megható információkat adtak át nekünk, ezúton is köszönjük nekik, hogy velünk voltak.
Friesz Péter segítségével az is megtudhatta, mégis miről szól „Trianon”, aki eddig nem érezte magáénak, aki nem igazán értette, miről is beszél Karinthy Frigyes, amikor azt írja: „Magyar az, akinek fáj Trianon”
Iskolásaink Oszbach Mónika és Friesz Péter felkészítésével megint kedves műsort adtak elő.
A szobor leleplezésében közreműködött Zádori János polgármester és Bencsik Bálint, melyet azután Antal Géza római katolikus címzetes apát, és Kis László református lelkipásztor áldott meg egy szép szertartás keretén belül.
A tapsból és az elismerő morajlásból, valamint a műsor végén a rengeteg szoborral fényképezkedőből pedig arra következtettünk, hogy jól sikerült az újragondolt alkotás.
Bár látszólag nem illik ide, de én örülök is. Örülök azért, mert megadatott nekünk, hogy emlékezhetünk. Volt ugyanis több olyan időszaka a történelemnek, amikor ezt nem tehették meg elődeink. Például egy Erdélyi honfitársunk, miután 1920-ban kiírta magából bánatát, felakasztották érte. Kárpáti Piroska székely tanítónőről van szó.
És örülök amiatt is, mert számomra ismét kiderült, az összefogás, a közösség ereje, és az önzetlen munka, az együttműködés bármire képes. Bizonyíték számomra az elmúlt néhány hónap rengeteg eseménye, kezdve az adventi rendezvénysorozattal, majd annak köszönhetően „folytatásként” a gyereknappal, melyet az adventkor befolyt összegekből finanszíroztunk, és most pedig a Trianon-emlékmű avatás egy újabb ékes bizonyítéka annak, hogy együtt bármire képesek vagyunk.
Lehetetlen mindenkinek megköszönni a rengeteg biztatást, jó szót, segítséget, amelyet az előkészületek és a műsor után is kaptunk, de néhányat mégis kiemelek:
Zádori János polgármester
Pécsvárad Város Önkormányzata, alpolgármestere és képviselőtestülete
Wágner József és a Városi Fúvószenekar
a Trianon bizottság tagjai és segítői
Bognár Gyöngyvér
A Nemzetgyűlés 52., 1920. június 4-i ülésén az alábbiak hangzottak el:
„Minden igazságtalanság, követtessék az el egyeseken vagy nemzeteken, megbosszulja magát, és minden igazságtalanságnak megvan az a mélységes megtorlása, hogy belőle a jónak bőséges forrása fakad. Bízzunk e gyásznapon az isteni Gondviselésben, bízzunk nemzetünk szívósságában, amely egy évezreden át Európa védpajzsa volt. Bízzunk népünk sok jó tulajdonságaiban és bízzunk végre saját erőnkben, melyet kitartó munkával fejlesztve, igazolni fogjuk ama régi közmondást: Ne bántsd a magyart! A tőlünk elszakított országrészeknek pedig azt üzenjük: ezer évi együttlét után válnunk kell, de nem örökre! E pillanattól kezdve minden gondolatunk, éjjel-nappal minden szívdobbanásunk arra fog irányulni, hogy régi dicsőségben, régi nagyságban egyesülhessünk velük. És mikor őket a búcsúnál még egyszer szívünkhöz szorítjuk, szíveink úgy egybeforrnak, hogy azokat semmi ármány, semmiféle erőszak, semmi hatalom elválasztani nem tudja.”
Andrics Aliz
képviselő, a Trianon-emlékbizottság elnöke
