Cookie Consent by Free Privacy Policy Generator website

Ingyenes képzés a II. Béla Középiskolában

A szakképzéssel foglalkozó iskolákban, így Pécsváradon a II. Béla Középiskolában ingyenes képzések indulnak. (Az ingyenesség jogi alapja az, hogy a szakképesítés-ráépülések ingyenesek - annak is, aki már kihasználta az "első két szakma ingyenes" lehetőséget.)

A "Kis- és középvállalkozások ügyvezetője" képzésben csak az óraszám tizede ügyvezetői ismeret, hatvan százaléka (összesen 300 óra) idegen nyelv, harminc százaléka pedig informatika, ami sokaknak hasznos lehet. A jelentkezéshez nem feltétel tehát, hogy valaki vállalkozó legyen, sőt az se baj, ha valaki nem tesz a végén szakmai vizsgát. Lemorzsolódás esetén sincs fizetési kötelezettség. Az ingyenes az ingyeneset jelent, tehát nincs külön jogcímekbe elrejtve a tandíj (az mondjuk igaz, hogy a nyelvkönyvért fizetni kell, de ott is kevesebbet, mint a könyvesbolti ár). A nulla közeli szintről az alapfokú nyelvtudást célozza meg az egyik változata a képzésnek, ennek bemeneti feltétele alapfokú végzettség és bármilyen 3-as szintű szakma. (Magyarul szakmunkás végzettség.) Alapfokú szintről a középfokú szintet célozza a másik változat, ott bemeneti feltétel az érettségi és valamilyen érettségihez kötött szakma. (Korlátozott számban szakma nélkül, csak érettségivel is lehet jelentkezni, számukra egy intenzív pár napos valutapénztáros képzéssel indul a tanfolyam. Az is ingyenes, viszont nekünk a normatívából kell kigazdálkodnunk a költségeit, azért korlátozott ez a lehetőség.) Jó lenne, ha minél előbb és minél több környékbeli jelentkezne, mert a képzés létszáma Szakképzési Centrum szinten adott, tehát ha csak lassan eszmélnek a pécsváradiak, akkor más városok elvihetik a keretszámot.
Az óraszámok alapján feltehetően három délutánt foglal el a tanfolyam, (heti 10 ó. idegen nyelv, 6,5 ó. informatika, 1 ó. vállalkozói ism.), előreláthatóan hétfő, szerda továbbá még egy, és egy tanéves. Akit érdekel, iskolánk honlapján szerezhet bővebb információkat, illetve kérem hogy jelezze is részvételi szándékát az oda belinkelt űrlapon. (Ha valami technikai malőr van, vagy további kérdések merülnek fel, akkor személyesen vagy telefonon (465-030) is várjuk a jelentkezéseket, kérdéseket.)

http://www.bela2.sulinet.hu

Blum Szilárd