Unterschleißheimban (is) jártunk…
Július 31. és augusztus 6. között a kistérség 12 diákja és 3 kísérőjük vett részt a németországi testvértelepülésünk, Unterschleißheim által szervezett ifjúsági programon. Vasárnap a kissé fárasztó út után 17 óra körül érkeztünk az unterschleißheimi Gleis1 nevű ifjúsági centrumba. Mindjárt tátva is maradt a szánk, hiszen az ottani fiatalok rendelkezésére egy modern, fiatalos, minden igényt kielégítő, több funkciós ifjúsági központ áll. Itt volt aznap a szállásunk is, tábori körülmények között, a becsatlakozó német fiatalokkal közösen. A 22 órai takarodó csak papíron létezett…
Másnap korán reggel, 7 órakor indult a buszunk Berlinbe. A hosszú út során (mintegy 600 km, 7 óra) legalább ki tudtuk pihenni az éjszakai fáradalmakat. A berlini utunk nagyon szoros, precízen szervezett menetrend szerint zajlott. Mindenki kézhez kapta a pontos programot, a térképeket, a tudnivalókat. Ahogy megérkeztünk a fővárosba, mindjárt a Brandenburgi kapuhoz, illetve az Unter der Lindenre siettünk. Első utunk Madame Tussauds-hoz vezetett. Itt ismertebb, világhírű, illetve számunkra talán kevéssé ismert német történelmi, politikai személyiségek, művészek, sportolók élethű viaszszobrait csodálhattuk meg. Különlegessége ennek a panoptikumnak, hogy bár a műhelyek, ahol a viaszfigurák készülnek, sehol a világon nem látogathatóak, Berlinben betekintést nyerhetünk a kulisszák mögé, hogyan is zajlik a folyamat a „celebekkel” való találkozótól a kész viaszfigura felállításáig. Ezek után sétáltunk kicsit a környéken, megnéztük a meggyilkolt európai zsidók emlékművét. Egyik kísérőnk, Brand Zsófi ebben a témában írta szakdolgozatát, úgyhogy nagyon szakszerűen mutatta be az emlékhelyet. Majd elfoglaltuk a szuper szállásunkat és vacsorázni a közelben lévő főpályaudvarra mentünk. A 2006-ban átadott pályaudvaron naponta mintegy 1100 szerelvény és 300 ezer utas fordul meg. Egy kelet-nyugat irányú üvegcsarnokot keresztez egy másik, észak-dél irányú üvegtető. A keresztezést négy, egyenként 46 méter magas toronyépület szegélyezi, melyek közül kettő-kettő hídszerűen összekapcsolódik a főcsarnok üvegteteje felett. Az épület tehát rendkívül impozáns, lenyűgöző.
Kedden a kiadós reggeli után 3 órás buszos városnézésre indultunk, sajnos, az időjárás nem volt a legkedvezőbb. Megnéztük a főbb nevezetességeket, megtudtunk sok érdekes adatot a városról. Például azt, hogy nincs egy kifejezett belváros, hanem minden kerületnek van egy sajátja és a lakosok nem igen járkálnak át másik kerületekbe. Természetesen a város minden szegletét áthatja a több évtizedes megosztottság, a Fal, amely már csak néhány kilométer hosszan áll, de nyomait mindenütt fellelhetjük a városban. Rendkívül sok az építkezés, a modern üvegpalota, hihetetlen sok a bevásárlóközpont és milliónyi ember van az utcákon! Régi épületet elvétve találunk, a porosz időkből maradt meg néhány, de a város nagyrészt elpusztult a 2. világháború bombázásaiban, ami utána romokban megmaradt, azt pedig az NDK-s időkben végleg elpusztították, hogy panelházakat építsenek a helyükre. Kiszálltunk az East Side Gallery-nél, ez tulajdonképpen az 1961-ben emelt, majd 1989-ben ledöntött Fal viszonylag hosszan megmaradt része, melyet 1990-ben 21 ország (köztük Magyarország!) 118 művésze festett le, természetesen művészi festményekkel, melyek elsősorban politikai témájúak és nagyon elgondolkodtatóak. 1991 óta a képek műemlékvédelem alatt állnak. Délután egy megrázó élmény következett: Hohenschönhausenbe látogattunk, mely szintén történelmi emlékhely, talán a budapesti Terror Házához hasonlítható. 1951 és 1989 között az egykori NDK államvédelmi hatósága tartotta itt vizsgálati fogságban emberek ezreit, akik közül sokan nem élték túl a kegyetlen bánásmódot. Amin egyébként a hatvanas évektől finomítottak, és a levegőtlen, ablaktalan, minden komfortot nélkülöző, embertelen pincezárkák helyett egy új épületben, „humánusabb” körülmények között tartották fogva a rendszer vélt ellenségeit, akiken kőkemény pszichikai terrort alkalmaztak… E program után kissé könnyedebb hangvételben folytattuk: Urban Street Art Tour következett, ami az előzőektől eltérően inkább fizikailag, mint lelkileg viselt meg bennünket, ugyanis hihetetlenül sokat gyalogoltunk! A túránk lényege az volt, hogy közelebbről megismerkedhessünk a Berlinben oly jellemző graffitikkel, falragaszokkal, matricákkal, a különböző alkalmazott technikákkal, művészekkel, és az általuk is előszeretettel látogatott klubokkal, kocsmákkal- persze, szigorúan csak kívülről! Túránk az Alexanderplatzon végződött, a híres tv-torony és világóra mellett, ahol rövid szabadprogram, vacsora után mindenki örömére nem gyalogos, hanem vonatos hazaút következett.
Szerdán a Munkaügyi és Szociális Minisztériumba látogattunk, ahol megismerkedtünk az épülettel (már a Harmadik Birodalomban is államhivatal volt), majd egy szekcióteremben, ahol üdítő, kávé, tea, sütemény és ajándékok vártak ránk, beszélgethettünk, kérdezhettünk a minisztérium munkájával kapcsolatban. Utána szabadprogramként a Potsdamer Platzon és környékén jártunk, majd közösen sétáltunk az egykori fal mellett a Reichstagig. Megálltunk a Checkpoint Charlie-nál, a leghíresebb katonai ellenőrzőpontnál. A Berlin szovjet szektorába eső Mitte, és az amerikai szektorba eső Kreuzberg kerületeket összekötő Friedrichstraße és a szektorhatáron futó Zimmerstraße kereszteződésétől pár méterre, az amerikai szektor területén állt szolgálatban 1945 és 1990 között. A szovjet és az amerikai szektorok később országhatárrá alakult határvonala ezen a szakaszon a házak homlokzata és a járda találkozásánál húzódott, ami érdekes helyzeteket teremtett. Például a Checkpoint Charlie tőszomszédságában, a keresztezés sarkán mindmáig álló Café Adler sarokház-épülete pontosan a határvonalra esett, így ha a kávéház Zimmerstraßéra néző ablakain valaki kihajolt, akkor gyakorlatilag "behajolt" az NDK-ba. A nevezetes átkelőpont felfestett határvonalánál a Fal felhúzásának évfordulóin, nyugati oldalról rendszeres demonstrációk zajlottak, keleti oldalról az NDK határőrsége, nyugati oldalról a nyugat-berlini rendőrség által biztosítva a helyszínt. Az ellenőrzőpont környéke tragikus menekülési kísérletek színhelye is volt, a kelet-berlini Peter Fechter például 1962- ben a nemzetközi jogi megkötések miatt tehetetlen nyugatiak szeme láttára vérzett el a szektorhatár keleti oldalán, miután menekülési kísérlete során több lövés is érte.
E turisták által elözönlött területtől a Reichstagig sétáltunk tovább. Biztonsági ellenőrzések után jutottunk be az épületbe, ami egészen különleges, hiszen az egykori, felgyújtott, lebombázott épületet helyreállították, de egyben egy teljesen új, modern épületegyüttest húztak fel benne. Az eredeti falakon a lövésnyomok mellett a szovjet katonák aláírásai, üzenetei láthatóak. 1999 óta ez a német törvényhozás, a Bundestag otthona. Új, üvegből készült kupolájából, a kilátóból felejthetetlen látványt nyújtott a főváros! A Bundestag üléstermébe is beléphettünk, sajnos, csak a felső sorokba, mert épp most újítják fel. Még a parlamenti közvetítésekből jól ismert hatalmas sast övező titkot is megtudtuk, de csak az érdeklődőknek súgjuk meg! Találkozónk lett volna egy térségbeli parlamenti képviselővel, aki sajnos, utolsó pillanatban lemondta, de egy munkatársa igencsak részletesen bemutatta, mit is csinál egy németországi képviselő, milyen feladatai, kötelességei vannak, hogyan dolgozik?
A parlamenti látogatás után egy órát hajókáztunk a Spree folyón. Innen nézve ismét megállapítottuk, hogy a város rendkívül modern, pezsgő, nem kifejezetten szép, de mindenképpen különleges hangulatú, vonzó hely!
Következő napunkon hazafelé vettük az irányt, útba ejtve Potsdamot. Itt a híres Sanssouci kastélyegyüttes parkján sétáltunk végig, ámulva csodáltuk a porosz Versailles-ként is emlegetett, az UNESCO által a világ kulturális örökségévé nyilvánított épületeket, szökőkutakat, szobrokat, és csodálatos virágágyásokat. Aztán visszaindultunk Unterschleißheimba, ahova este érkeztünk meg. Ezen az estén már igen jó hangulat uralkodott a csapatban, a német fiatalokkal közösen.
Pénteken Münchenbe kirándultunk, gyorsvasúttal ez mindössze 10-15 perc. Sajnos, egész nap szakadt az eső, úgyhogy túl részletes városnézést nem tudtunk beiktatni. De elmetróztunk az 1972-es olimpia területére, ahol az olimpiai toronyba fel is lifteztünk. A 291 méter magas épületben kilátó működik 185 méteren, ahonnan lélegzetelállító a panoráma! Visszavonatoztunk Unterschleißheimba, ahol néhányan kisebb sétára indultunk Regina Gruber, a partnerkapcsolati bizottság elnökének vezetésével. Kicsit megismerkedtünk a város történetével, jellemzőivel, megnéztük az új városközpontot. A Gleis1 –ban eközben alakult a hangulat: karaoke vette kezdetét, és vacsora készült. Majd elkezdődött a búcsúzkodás, hiszen bármennyire is jól éreztük magunkat, azért már szívesen indultunk haza… Szerencsésen meg is érkezünk szombat reggel, élményekkel telve!
Ezúton is szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki lehetővé tette, támogatta az utazásunkat: Köszönjük szépen Pécsvárad Város Önkormányzata, Zengővárkony Önkormányzata, és a Kistérségi Társulás támogatását!
Név szerint szeretném felsorolni a részt vevő fiatalokat, mert mindenkit hatalmas dicséret illeti, és azt hiszem, jó kis csapat kovácsolódott össze belőlünk! Lajos Bettina, Gyenis Barbara, Resch Róbert, Göncz Dominik (Erzsébet); Gyurok Dzsesszika (Kátoly); Getző Fanni, Fényes Lehel (Hidas); Ivánkovics Nóra, Erős Vivien (Geresdlak); Wekler Ferenc Gábor (Mecseknádasd); Emeneth Petra, Fuller Botond (Pécsvárad). Köszönöm a kísérő társaim (Brand Zsófi, Blochinger János) munkáját is! Nem utolsósorban pedig a buszsofőreinknek, Tolnai Zoltánnak és Mehlmann Nándornak, hogy biztonságban oda- és visszaszállítottak (és az út során elviseltek J ) bennünket!
képek és szöveg: Bősz Patrícia