Új vezetőséget választott a Pécsváradi Várbaráti Kör

A 35 éves Pécsváradi Várbaráti Kör 2016. június 9-én tartotta éves közgyűlését.

A beszámoló és a pénzügyi jelentés elfogadása után Gállos Orsolya Pécsvárad város díszpolgára, a Kör elnöke egészségi állapotára hivatkozva lemondott elnöki tisztségéről.

Vele együtt a vezetőség többi tagja is megvált pozíciójától a teljes tisztújítás lehetősége érdekében.

A taggyűlés ezért új vezetőséget választott.

Elnöknek Dr. Bíró Ferenc ny. háziorvost, titkárnak Bognár Gyöngyvért, a művelődési központ vezetőjét, vezetőségi tagoknak Benkő László építészt, Friesz Péter történelem tanárt, Gállos Orsolya író-műfordítót, Kutas Éva etnográfust, Kempfné Mayer Szilviát, a Vár Kft. ügyvezetőjét választották meg.

A tagság Gállos Orsolyát örökös tiszteletbeli elnöknek, és Dretzky Katalint örökös tiszteletbeli titkárnak választotta.

Az új elnök, aki egyben a Várbaráti Kör alapító tagja, megköszönte Gállos Orsolya 35 éves elnöki munkáját, és az eddigi munka folytatását ígérte.

A Kör vezetősége jelentősen megfiatalodott, új ötletekkel és tervekkel kívánja segíteni az Önkormányzatot, folytatva városvédő munkáját.

Fontos feladatuknak tekintik, hogy programjaik révén a fiatalok számára is vonzóvá tegyék a patinás városvédő szervezet törekvéseit!

 

 

                                                                                                    Dr. Bíró Ferenc

                                                                                                             elnök

                                                                                              Pécsváradi Várbaráti Kör