Cookie Consent by Free Privacy Policy Generator website

Európa védőszentjére, Szent Benedekre emlékezünk ma

A VI.Pál pápa által Európa védőszentjének választott Nursiai Szent Benedekre nekünk, pécsváradiaknak is érdemes néhány gondolatot szánni.

A nemesi származású, három évig remeteként is élő, később szentté avatott szerzetes 529-ben Monte Cassino hegyén építette meg első monostorát és alakította ki követőiből közösségét.

Magyarországon elsőként Pannonhalmán 996-ban telepszenek meg missziós bencés szerzetesek, az általuk alapított apátság nagy hatással volt a település fejődésére. És ne felejtsük, Pannonhalma 2009 óta Pécsvárad testvérvárosa.

Szent Benedek Regulája az európai civilizáció létrejöttének egyik fontos tényezője volt, az „Ora et labora!” (Imádkozz és dolgozz!)  mottójuk szemlélteti szerzetesi életük lényegét. Három jelképes eszközük a „Kereszt”, mely a hitet, az emberszeretet, a „Könyv”, amely a tudást és az „Eke”, amely a munkát szimbolizálja. Magasan szervezett gazdálkodásukat kiválóan mutatja be a pécsváradi alapító levél is. Itt a következő kapocs, Pécsváradon Géza fejedelmi udvarházában jött létre a következő bencés monostor két évvel a pannonhalmi után. S bár Pécsváradon nem a bencés rend követői működtetik a „várat”, érdemes felkeresni, hiszen a hely szelleme még mindig megérinti a látogatót, s emellett programok széles kínálatából válogathat az érdeklődő. Ha valakit a mostani kánikula eltántorítana, annak jó szívvel ajánlom a könyvtárat, melynek hűs falai között a tudáshordozó könyvek széles tárát megtalálja.

Bognár Gyöngyvér

Fotó: Kótsch Petra