Cookie Consent by Free Privacy Policy Generator website

Nemzeti Összetartozás Napja

1920. június 4-én írták alá a Párizs melletti Versailles Nagy Trianon-kastélyában az első világháborút lezáró békediktátumot, amely Magyarországtól elvette területe kétharmadát (283 ezer négyzetkilométer helyett 93 ezer), lakossága több mint felét (18,2 millió fő helyett 7,6).

Június 4. már tizenegy éve nemzeti emléknap Magyarországon, az Országgyűlés ekkor fogadta el azt a törvényt, mely kinyilvánította: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.

Megemlékezésünkre a Szentháromság téren található Trianon emlékműnél került sor, még az idei évben is rendhagyó módon, a Kodolányi János ÁMK felsős tanulói részvételével. Friesz Péter történelemtanár, az iskola igazgatóhelyettesének rövid beszéde után az önkormányzat, a kormányhivatal és a megjelent intézmények és civil szervezetek helyezték el koszorúikat a városi emlékmű előtt.

 


Nemzeti Összetartozás Napja

Részletek