Több mint 300 esztendőt kell visszautaznunk a történelemben, ha a Pécsváradi Leányvásár gyökereit kutatjuk...
Pécsvárad, a virágzó középkori város a török időkben (Pécsváradon ez 1543-tól 1686-ig tartott) lehanyatlik. A török kiűzése után, 1696-ban Pécsváradon 18 (12 magyar, 4 szerb és 2 német) családot írnak össze az adószedők. A magyar őslakosság átvészeli a török időket. A Bárdos, Bóna, Dékány, Hencz, Király, Szép, Szabó és Kis családok leszármazottai ma is itt élnek. 1689-től a pécsváradi apát megkezdi a németek betelepítését, akik 1711-1721-től érkeznek tömegesen. A pécsváradi németség katolikus vallású. A magyarság a török időkben veszi fel a kálvini vallást. S bár Pécsváradon a különböző népcsoportok békében megfértek egymással, társat csakis „maguk közül” választottak. Mivel a református magyar közösség kisszámú volt, hamar felismerték, hogy az egymás között házasodásnak komoly veszélye van. Így ősszel, amikor a nagy kerti-szántóföldi munkák véget értek, az új bor is a pincékbe került és a gesztenye is megérett, meghívták a távoli rokonokat a környékbeli falvakból, de a mecsek északi völgyeiből, sőt, a Sárközből is, hogy alkalmat teremtsenek a fiataloknak az ismerkedésre. A gesztenyéből jó bevétele is származott a családoknak, amit a leányok pompás ruhájára költöttek. Az 5-6 alsószoknya fölé húzott tarka szoknyához olykor Párizsból is rendeltek anyagot. Az édesanyák gondosan felöltöztették eladósorba került lányaikat, hiszen a viselet a család anyagai helyzetét, a lány várható hozományát is kifejezte. A szépséges ruházat akár 20-25 kilogrammot is nyomott, nem is volt egyszerű mozogni benne. A leányzó megkérte az anyját: „Édösanyám, indítsa el a faromat!”, s a meglendített szoknyákkal könnyebben léphettek. A lányok fel s alá sétáltak, összekapaszkodva az utcán, „karikába” álltak, daloltak és táncoltak. A karikázó helyi jellegzetességként maradt fenn. A legények megnézhették a lányokat, kiválaszthatták a szívüknek kedvest, akivel az esti bálban kicsit közelebb is kerülhettek egymáshoz… Másnap, a pécsváradi nagyvásárban megvásárolhatták a mézeskalácsszívet, mint jegyajándékot. Aztán télen, a „dologtalan” időben, a disznóvágások gazdag kínálatával meg is tarthatták a lakodalmat.
Andrásfalvy Bertalan gyönyörű sorai így írják le a leányvásárt:
„Az erdős Zengő-hegy körül a török háborúkat átvészelt kis, magyar református falvak népének ifjúsága évenként találkozott egymással; Lukács napján (október 18.) vagy az azt követő szombaton Várkonyban és a rá következő országos vásáron, Pécsváradon. Ekkor már megérett a gesztenye és új bor is volt a pincékben. Távoli rokonok a Sárközből, Mohácsról és Belvárdról, és a szomszédos falvakból, Nagypallról, Hidasról, Váraljáról, Mázáról jöttek a lányok-legények seregestül. Nem volt sem Várkonyban, sem a váradi fölsővárosban udvar messziről jött vendégkocsi nélkül. A leányok legszebb ruháikban sétáltak fel s alá az utcákon, nótáztak, karikába „léptek”, „futottak” és „ugrottak”, szállt a rőzsetűz füstje és a serpenyőkben piruló gesztenye illata. Ifjúsági találkozó volt ez, ismerkedő, barátságkötő, szerelemébresztő alkalom. A maga fajtájából való párt találhatott magának minden fiatal… Este nagy bál volt a várkonyi nagykocsmában, másnap pedig a váradi vásár sátraiban megvásárolhatták a bábsütőktől a sokat ígérő mézeskalácsszíveket, rajta, az el nem mondott, csak üzent vallomással….
Ezt a kedves-izgalmas régi ünnepet nevezték el tréfásan leányvásárnak.”
A pécsváradi Leányvásár mint népművészeti fesztivál
A Baranya Megyei Tanács végrehajtó bizottsága 1965-ben Baranyai vasárnapok elnevezéssel több rendezvény létrehozásáról határozott. Többek között a szigetvári Zrínyi napok, a Mohácsi busójárás, a siklósi Várszínház és végül, de nem utolsó sorban, Pécsváradon egy népi hagyományokat ápoló rendezvényről.
Az első évben Zengő majális elnevezéssel tartott program 1966-ban már Pécsváradi Leányvásár néven 15 néptánccsoport fellépésével kezdődött a ma már 50 éves történet. A Leányvásár az évek során egyre színesebbé vált. 1967-ben nézhették meg a gyermekek vitéz László kalandjait, megteremtve ezzel az évek során megszokott bábszínházat, utcaszínházak alapjait. 1974-ben Duna menti népek folklór fesztiválja nyitotta meg azt a
sorozatot, amely során a mai napig legjellegzetesebb eleme a rendezvénynek a hagyományőrző néptáncegyüttesek találkozója és minősítője. 1976-ban árusították először kézművesek portékájukat, azóta elválaszthatatlan a kézművesek bemutatója és vására. 1992 óta szintén elmaradhatatlan részei a kiállítások, amelyek a település, térség hagyományait mutatják be a közönségnek. 1984-ben lépett fel először külföldi együttes, az azóta eltelt időszakban minden esztendőben testvérvárosi, határontúli kapcsolatok révén vendégeskedett valamely külföldi ország kiváló együttese. Több mint húsz éve, 1984-ben kínálták borosgazdák a helyi borokat, ma már az Ízek tere-borok tára bőséges választékát ízlelhetik meg a vendégek.
Minden programnak a folyamatos megújulás jelenti az életében maradást, ez az elv tartotta meg 50 éven keresztül a Pécsváradi Leányvásárt is. 2015-től számos új program jelent meg, tovább szélesítve a műsorkínálatot, megcélozva a legfiatalabb korosztálytól az idősebbeket.
Az országos szintű program több mint néptáncegyüttesek találkozója vagy kulturális nagyrendezvény. Iskolások dolgozzák fel pályázatok során, szakdolgozatokban néprajzi, turisztikai, művelődésszervezői szempontok szerint. A vendégek örömmel próbálják ki a gasztronómiai kínálatot, keresik a sült gesztenyét, élvezik a Leányvásár utolérhetetlen hangulatát. A település lakóinak ma is a rokonok vendéglátása az egyik kiemelkedő pontja.
A Pécsváradi Leányvásár, mint kulturális örökség, a Pécsváradi Értéktár része, és felkerült a Megyei Értéktár elemei közé is.
A Pécsváradi Leányvásár saját honlapja ITT érhető el!
