Cookie Consent by Free Privacy Policy Generator website

Ifjúsági csere Palermóban

Deák Dóra önkéntes által szervezett Erasmus+ program által támogatott „Emoticon” című projekt keretein belül szerencsénk volt ellátogatni a gyönyörű Szicíliába, ahol egy csodás hetet töltöttünk el korunkbeli fiatalokkal. Görögországból, Máltáról, Szlovéniából és Romániából látogattak Palermóba a többiek. Olaszországot egy bevándorlókból és önkéntesekből összekovácsolt csapat képviselte. Magyarország, valamint Pécsvárad színeiben mi négyen repülhettünk ki: Benkő Alexandra, Hevesi Bianka, Kovács Bálint és Bayer Bojána.

Természetesen nem egyedül mentünk, csoportvezetőnk, Fischer Dóri, aki már több ilyen programon is részt vett, segített bennünket mindenben utazásunk során. A projekt lényege: az empátia növelése, egymás elfogadása, az érzelmi intelligenciánk fejlesztése, a diszkrimináció, illetve a sztereotípiák lebontása volt. Minden bizonnyal szentesítettük a célt, mivel örökre szóló barátságokat kötöttünk.

Az ismerkedés az első pillanattól kezdve könnyedén ment, még annak ellenére is, hogy nem anyanyelvünkön, hanem angolul kellett kommunikálnunk. A hét elején interkulturális estét tartottunk, ahol megízlelhettük az országok tradicionális ételeit, majd az adott nemzet totójában feltett kérdésekből új dolgokat tudhattunk meg. Az érzelmek nagyon fontos szerepet játszottak programunkon. Különféle módon ábrázoltuk, lefestettük, eljátszottuk, megmagyaráztuk azokat. Dixit nevezetű kártyajátékra építve történeteket alkottunk, melyeket egy általunk készített mesekönyvbe lerajzoltunk. Körükben alkotott Valentina Deluca helyi művész is, aki kisebb praktikákat mutatott nekünk. Játszva tanultunk, ismertük meg egymást és magunkat is. A "kötelező" közös programok mellett szabadidőnkben is együtt szórakoztunk, bejártuk Palermo utcáit, megnéztük a város nevezetességeit; ilyen a Katedrális, a Garibaldi kert, amelyben láthattuk a világ egyik legtermetesebb fáját. Ellátogattunk Céfaluba, ahol megmártóztunk a Földközi- tengerben. Hagyományos olasz menüt ettünk: tésztákat, arranchinet, canollit, brioscat, pizzát... Az esemény zárásaként megnéztünk egy rólunk készült videót, és visszaidéztük, hogy milyen élményekkel gazdagodtunk. Az EU által kiállított bizonyítványt azaz YouthPasst kaptunk a részvételért, és különböző készségekben való fejlődésünkért, pl.: csapatmunka, más kultúra megismerése, idegen nyelv használata, véleményformálás... A kulturális sokk, melyet az olasz mentalitás, illetve a sok kultúra találkozása végett kaptunk, fergeteges hangulattal és nyitottsággal szolgált a program felé. Az egész csoport nevében bátran ajánlom, hogy aki tudja, használja ki az ilyen lehetőségeket, mert nagyon sok mindent lehet belőle meríteni.

 

Bayer Bojána Bettina