Cookie Consent by Free Privacy Policy Generator website

Idősek napja

Pécsvárad Város Önkormányzata és a Magyar Vöröskereszt helyi szervezete november harmadik vasárnapján Idősek Napi  ünnepséget szervezett, melyre meghívta a Pécsváradon élő 65 éven felüli lakosokat.

Városunkban 750 fő töltötte be ezt az életkort. (Az előző évekhez képest ez a szám határozott emelkedést mutat). Zsúfolásig megtelt a művelődési központ nagyterme, melyet az újonnan választott Ifjúsági Önkormányzat tagjai segítettek díszíteni, teríteni.

Kárpátiné Kovács Zita a Baranya megyei Vöröskereszt vezetőségi tagja köszöntötte a megjelenteket, majd a pécsváradi  óvodások dalos-táncos  műsorral  kedveskedtek az időseknek.

Köszönjük a gyerekeknek, felkészítő óvó néniknek és dadusoknak a szép műsort és köszönjük a szülőknek, hogy elhozták a szereplő gyerekeket.

Zádori János Pécsvárad Város Polgármestere ünnepi köszöntő beszéde után került sor a legidősebbek, a 90 éven felüliek köszöntésére. Városunkban 21 fő töltötte be 90. életévét.

90 éves (1926)

Straub Mihályné (Neubauer Katalin)

Simon János                                                  

91 éves (1925.)

Budicsi Jánosné (Kocsis Irén)                      

Matesz Bálintné (Brusch Terézia)     

Nagy Sándorné (Tomasovitz Ilona)                         

Müller Pál                                                     

Hering Józsefné (Müller Katalin)     

Pfiszter Jánosné (Páján Rózsa)                     

92 éves (1924)

Glas Istvánné ( Kölbl Anna)             

Lutz Józsefné (Kovács Erzsébet)     

Wetring Péter                                               

Dencs József                                                 

Bódis Béla                                                    

Koleszár Istvánné (Benedek Ilona)      

93 éves (1923)

Varga Mihályné (Szél Julianna)                    

Albert András                                   

Albert Erzsébet (Bazsó Erzsébet)     

95 éves (1921.)

Takács Gézáné (Galló Aranka)                     

96 éves (1920)

Papp Károlyné (Tánczos Júlianna)

Osváth Imréné (Tóth Júlianna)                                                       

A város legidősebb  polgára  Lerch Károlyné, aki betöltötte 99. életévét.

 

Ezután került  sor  a jubileumi  házassági évfordulójukat ünneplők  köszöntésére. 50 évvel ezelőtt kötött házasságot, ARANY lakodalmát ünnepelte ebben az évben:

Lőrinczi Albert  és Vörös Júlia                     

Pál Ferenc és Visi Margit                             

Müller Lajos      és  Osváth Eszter                

Kaizer Ferenc    és  Papp Zsuzsanna            

Koncsag István  és Gyenis Katalin              

Hornyák János   és Tóth Mária                                 

Bárdos Sándor    és  Denke Sarolta           

 

SMARAGD évfordulót ünnepelt:

Baumholczer József és Schön Éva Julianna   

Hesz Antal               és Mosonyi Mária           

Weintraut János       és Varga Mária                        

 

GYÉMÁNT lakodalmát ünnepelte:

Wittenbart Ferenc   és  Bánusz Magdolna                           

Dittrich Ede            és  Sasvári Katalin                                

Hauck Nándor        és  Szorg Rozália                                  

 

Bár nem kerek évfordulósok, mégis úgy gondoljuk, hogy a több mint 60 éve házasok is megérdemlik a köszöntést:

61. éve házasok:       

Schrempf György  és  Becker Anna                        

62. 

Sebestyén József és Kocsis Erzsébet                       

63. 

Pusch Mihály és Simon Ilona                                 

64. 

Becker Antal   és  Mayer Borbála                                   

Turbuk Szilveszter és Földes Mária                                       

66.                                                                                        

Buszlauer András  és Gungl Katalin        

Komári József és  Tanó Rozália             

67. 

Pusch József  és Harmat Katalin                              

Simon János  és Török Margit                                                                       

72 évvel ezelőtt esküdtek örök hűséget egymásnak: 

Albert András  és  Bazsó Erzsébet                   

 

Az emléklapokat és a virágot polgármester úr és Gászné Bősz Bernadett adta át az ünnepelteknek, majd a pécsváradi Nyugdíjas Egyesület vegyes kórusa vidám dalokkal köszöntötte korosztályát.

Az ünnepség  a jelenlévők megvendégelésével folytatódott.  

Az est fénypontja a 96 éves  Osváth Imréné,  Juliska   néni volt, aki a mikrofonhoz lépve  egy gyönyörű dalt énekelt.

Szívből gratulálunk, további boldog éveket és nagyon jó egészséget kívánunk az ünnepelteknek!

Kárpátiné Kovács Zita

 


Idősek napja

Részletek